Fiatalkorúak javítóintézetének munkatársai sajátítják el a barst Guaetamalán
Claudia Cano, minősített facilitátor írása
Miután feltettem egy kérdést, az egyik fantasztikus Bars kezelő Mexikóban
lehetővé tette számomra, hogy kapcsolatba lépjek Mexico város,
bűnmegelőzésselés a társadalomba való visszailleszkedéssel foglalkozó
intézményének vezetőjével. Találkoztam az igazgatóval.
Nagyon lelkes volt azzal kapcsolatban,hogy adjunk a bentlakóknak eszközöket,
hogy elviseljék a bezártságot, és hogy tudjanak valamit kínálni
a társadalomnak, amikor kikerülnek onnan.
A megbeszélésünk végén az igazgató azt mondta:
„Köszönöm, hogy a figyelmét azokra az emberekre irányította, akikkel kapcsolatban
a társadalom úgy tesz, mintha nem is léteznének.
” Nem volt könnyű, és gyors folyamat, de haladunk tovább.
Nagyjából ugyanekkor történt, hogy megnyíltak az ajtói
egy Fiatalkorúak javítóintézetének Guatemalában, ahol a Barst mutattuk be.
Augusztusban találkoztunk a fiatalkorúak javítóintézetének vezetőjével.
Annyira boldog és lelkes volt a Barsszal kapcsolatban, hogy folyton ezt ismételgette:
„Tényleg? Bementek és megtanítjátok a gyerekeknek? És meg tudják tanulni?
És csinálják majd egymásnak? Futtatná valaki a barjaimat most?
Kezdhetnénk a programot ... tegnap?”
Aztán azt mondta... „ha ez a program működni fog ebben a javítóintézetben,
az példaértékű lesz a guatemalai börtönrendszer számára!”
Meghívott bennünket egy bemutatóra az intézménybe, ahol megszervezett egy
kulturális programot színjátszással, versmondással, tánccal, amit a gyerekek adtak elő.
HŰHA! Elmentünk a fiatalkorúak javítóintézetébe............varázslatos volt!
Amikor odaértünk az igazgató teljesen odavolt, mert annak ellenére elmentünk,
hogy rengeteg dolgom volt aznap, és sokat kellett bűvészkednem, hogy sikerüljön.
Néhány percet késtünk, és már azt hitte, nem is megyünk.
Az első sorban foglalt nekünk helyet, bemutatott minket a gyerekeknek, és köszönetet mondott.
A gyerekek folytatták a műsort...azt mondták, az összes dalt, táncot és költeményt nekünk ajánlják.
A dalok és a versek többsége arról szólt, hogy állítsuk meg az erőszakot és az őrült világról,
s hogy a szeretet mennyivel jobb a gyűlöletnél és az erőszaknál.
Annyira sebezhetőek voltak a színpadon. Néhányuk története a bántalmazásról szólt,
arról, hogy a családjukat vagy a barátaikat megölték... de ők nem törtek le,
és nem roppantak össze. Mindegyikőjükön érződött az, hogy van más lehetőség is...
sírtam, mint egy gyerek. Az este közepén kis időre volt szükségük, hogy átöltözzenek...
az igazgató megkért, hogy csináljak valamit – mondjak viccet, táncoljak, énekeljek...
Úgyhogy felkeltem, és azt mondtam:
nem emlékszem semmilyen viccre, vagy dalra, de mi egyéb lehetséges?
” Mire ők: „Van zenénk!” A zenefelelős betett valami zenét, én pedig táncoltam.... aztán,
pedig hívtam őket is, hogy csatlakozzanak a bulihoz. Sokan felálltak,
a személyzet tagjai közül is, először félénken picit, de aztán táncoltak, mint egy buliban.
A fiúk izgatottak lettek, az igazgató pedig emiatt kicsit ideges. Aztán megállt a zene,
amikor a srácok elkészültek, a műsor folytatódott. A gyerekek játszottak, énekeltek,
és idézeteket szavaltak, az előadásuk előtt vagy után pedig kommentárokat fűztek
hozzájuk, mint például : „Ezt én küldöm nektek, az egész világnak!”
Az energia annyira megváltozott attól, hogy önbecsülésük lett, büszkék lettek magukra,
és eltűnt a félénkség a világukból. Mindannyian nevettünk és tapsoltunk,
énekeltünk és csápoltunk a kezeinkkel a levegőben.
A műsor végén az egyikük beszélni szeretett volna, és egy csomó csodás dolgot mondott,
elismerte az igazgatót, megköszönte neki, hogy megszervezte ezt a dolgot,
és azt mondta „ Ki fogunk innen jutni és ügyvédek leszünk, meg orvosok és énekesek!”
Aztán az igazgató felkért, hogy mondjak néhány szót...mintha tudtam volna beszélni
(olyan nagy gombóc volt a torkomban.) Azt mondtam, „Köszönöm azt az ajándékot,
hogy meghívtatok ide. Fantasztikusak vagytok és megtiszteltetés volt megismerni
mindannyiótokat, csodálatos lények!!!” (Aztán nem jött ki hang a torkomon.)
Az este végén az igazgató mosolyogva nézett rám, majd azt mondta:
Tudom, hogy meg fogunk itt valamit változtatni, és ez valami csodához fog vezetni.
Megölelt és sírt. A hála energiája, a lehetőség, hogy teremtsünk valami többet
és nagyszerűbbet, tapintható volt.
Mi van, ha mindannyian meg tudjuk változtatni a világot csak azáltal,
hogy magunk vagyunk az öröm és a meghívás, amik valójában vagyunk?
Annyira hálás vagyok MINDEN EGYES Bars Facilitátornak a világon, különösen azoknak,
akik ezt lehetővé tették, és minden egyes személynek, aki elmegy a büntetőintézményekbe
és megajándékozzák a bentlakókat és a személyzetet is önmagukkal.
Köszönöm Michelle Carballido, Dayana Barillas, Miguel A Garza, Margaret Braunack,
Wendy Mulder, hogy facilitáltok és megnyitottátok az utat a börtönök rendszere felé.
Annyira hálás vagyok még sok facilitátornak, kezelőnek és számos embernek,
akiket most nem említek meg, mert oldalakba telne.
KÖSZÖNÖM MINDANNYIÓTOKNAK az ajándékot, amik vagytok,
még akkor is, ha nem ismeritek el, hogy azok vagytok.
Nagyon hálás vagyok minden CSODÁLATOS embernek, akik keresnek
és tesznek dolgokat annak érdekében, hogy változzon ez a világ.
(Mint az intézet fantasztikus igazgatója.) Hogyan lettünk ilyen szerencsések?
Köszönöm Gary Douglasnek, hogy nekünk ajándékozta ezeket a csodás eszközöket,
különösen a barst, hogy ezt a világot megváltoztassuk, egy örömtelibb
és vidámabb hellyé tegyük.
Mit tudunk még teremteni, amiről nem is gondoljuk, hogy megteremteni lehetséges?
Claudia Cano, minősített facilitátor írása
fordította: Békési Veronika AC Minősített Facilitator